Szabályvizsga
Általános ismertető
Ez a dokumentum az MGSZ elméleti szabály vizsga lebonyolításának szempontjait, feltételeit és menetét foglalja össze. Minden érintett tájékoztatására, ugyanakkor elsősorban a vizsgáztatásra feljogosított klubok és a vizsgázásért felelős munkatársak számára készült, összhangban az elnökség által jóváhagyott szabályvizsga rendszer leírással annak érdekében, hogy a vizsgáztatás azonos feltételek, körülmények és követelmények szerint folyjon az egyes vizsgahelyeken. A vizsgáztatással kapcsolatban bármi kérdés merül fel, kérjük jelezzék az MGSZ-ben Fucskó Tünde főtitkár vagy Gágyor Gábor felé.
A vizsga célja, hogy a versenyeken is indulni kívánó, örömteli módon gyarapodó számú új golfjátékosok szabályismereti tudását is – hasonlóan a játéktudást minimális szinten megkívánó pályaalkalmassági vizsgához – egy közel azonos, minimálisan elvárható standard szinten biztosítsa. Ez annak érdekében került bevezetésre, hogy a versenyekre benevező játékosok egyenlő, fair esélyekkel indulhassanak, a legalacsonyabbra csökkentsük annak az esélyét, hogy az elvárt alapvető szint alatti szabályismeretekkel bíró játékosok adott játékhelyzetekben szabályismereti hiányosságaik miatt netán jogosulatlan előnyhöz juthassanak, illetve a szabályok adta lehetőségeket minden versenyző egyenlően kihasználhassa, és egyenlő esélyekkel versenyezhessen a sikerért.
A vizsgakérdések alapvető, gyakorlatban általában előforduló eseteket dolgoznak fel, céljuk az alapvető szabálytudás felmérése és nem a magas szintű szabályismeret tesztelése. A közzétett kérdéssorban szerepelnek könnyebb és szerepelnek letisztultabb szabályismertet feltételező kérdések is. Ez utóbbiak inkább a felkészülést segítik, a tesztsorokban alapvetően az egyszerűbb, alapvető kérdések összeállítását szorgalmazzuk.
A kérdéssor természetesen folyamatosan, ésszerű mértékben bővülni, változni fog. Az aktuális tesztkérdések az MGSZ honlapjáról bárki, játékosok, vizsgáztatók, pro-k számára letölthetők.
A tesztsor összeállítása és a vizsga lebonyolítása
A vizsgáztató az adott vizsga tesztlapját a rendelkezésre álló kérdéshalmazból elektronikus másolás/beillesztéssel állítja össze biztosítva azt, hogy az egyes kérdéssorok vizsgáról vizsgára változzanak, illetve, hogy az egyes kategóriákból kiválasztva a megfelelő összeállítású kérdések szerepeljenek a kérdéssorokban és a kérdések minden tárgykört öleljenek át.
A vizsgáztató biztosítja, hogy egy-egy kérdéssorba arányosan kerüljenek megfelelő szintű kérdések, azaz egy tesztsoron belül ne csak a valamivel összetettebb, vagy csak a legegyszerűbb kérdések szerepeljenek.
A vizsgáztató a kérdéseket összeállítva a vizsgázó játékosok számára azokat a megfelelő példányszámban sokszorosítja.
Az egyes vizsgák végleges kérdéssorát a vizsgázó játékosok csak a vizsga alkalmával ismerhetik meg. A vizsgáztató felelőssége, hogy a tesztlap a vizsga előtt ne kerülhessen nyilvánosságra, azt leghamarabb csak közvetlenül a vizsga alkalmával, a játékosok ismerhetik meg.
A tesztlapot és a kérdések pontszámait a következőképpen kell összeállítani:
18 db igaz-hamis 18 pont
15 db egyszerű választásos 15 pont
2 db rajzos feladat 7 pont
A vizsgán legalább 60 %-os eredmény, azaz a 40-ből legalább 24 pont szükséges a minimális szint eléréséhez.
A vizsgára összegyűlt játékosok helyet foglalnak, majd a vizsgáztató ismerteti a vizsga menetét és szabályait. A vizsgázók a vizsga előtt kitöltik a vizsga első oldalán lévő egyszerű adatlapot.
Szabályok:
A játékos a tesztet egyedül kell, hogy kitöltse, külső segítséget nem vehet igénybe.
A játékos nem zavarhatja a többiek munkáját.
A helyes válaszokat egyértelműen kell megjelölni a tesztlapon.
A vizsga időtartama 50 perc. Ennek pontos betartása a vizsgáztató felelőssége.
A vizsgát a vizsgáztató személyes jelenlétével folyamatosan felügyeli. Értelmező kérdésekre adhat választ, azonban a helyes megoldást nem mondhatja meg, és nem sugallhatja.
A vizsgát megkezdett játékos a tesztlapját le kell hogy adja még akkor is, ha a vizsgát nem tudja befejezni, illetve vizsgája várhatóan sikertelen lesz. A vizsgáztató ezt a tesztlapot is köteles vizsgaként kezelni és továbbítani az MGSZ felé.
A vizsga körülmények
A vizsgához biztosítani kell egy különálló termet, ahol minimum 8-10 fő, egymástól kellő távolságban, asztal mellett, az íráshoz szükséges kényelmet biztosítva leültethető. A vizsga terem biztosítsa a játékosok zavartalan tesztírását. A klubház terasza pl. nem alkalmas a megfelelő vizsgakörnyezet biztosítására.
A vizsgalapok kijavítása, továbbítása
A vizsgalapokat a vizsgáztató 24 órán belül kijavítja, majd az eredményt jól láthatóan pontszámmal és a "Megfelelt"/"Nem felelt meg" minősítéssel feltüntetve továbbítja a Szövetségbe úgy, hogy azok bizonyosan, visszaélési lehetőségektől kizárva a lehető leghamarabb eljussanak oda.
A vizsgalapokat az MGSZ szúrópróbaszerűen ellenőrzi, illetve a sikeres vizsgázók számára a vizsgalapok kézhezvételétől számítva egy héten belül kibocsátja az igazoló leveleket.
A vizsgalapokat az MGSZ archiválja, és kibocsátja a vizsgadíj számláját a vizsgáztató klub felé.
A játékosok értesítése
A vizsgáztató a tesztlapok kijavítása után 24 órán belül értesíti a klubot és az MGSZ-t a vizsgák eredményéről. A játékosokat a klub értesíti a vizsgájuk eredményéről.
A vizsgáztatási jog és szankciók
Az egyforma standardok, az MGSZ által kiküldött "Szabályvizsga rendszer" leírás szerinti vizsgáztatás a klubok által kijelölt vizsgáztató felelőssége. Amennyiben a vizsgák nem a tervezett rend szerint mennek, illetve olyan visszaélések fordulnának elő, amelyek a vizsgáztatási rendszer eredetileg megfogalmazott céljait veszélyeztetik, úgy az MGSZ megvonhatja a vizsgáztatási jogot az adott klubtól illetve vizsgáztatótól. Ilyen esetek pl.:
• Amennyiben a vizsgáztatási eljárásban visszaélés, szabálytalanság tapasztalható
• Más tölti ki a vizsga tesztet, mint a bejelentett vizsgázó
• Utólag kicserélik, módosítják a teszteket
• A vizsgázók előre megismerik a kitöltendő tesztet
• A vizsgázók valamilyen segédletet használnak
• A vizsga folyamata valamilyen módon szabálytalanul zajlik
• A vizsga túllépi az előírt időtartamot
• A vizsgalapok nem az utasítások szerint vannak összeállítva
• A vizsga időpontja nincs előre legalább egy héttel bejelentve
• A vizsgázók neve nincs legalább egy nappal előre leadva
• Nem az előre megadott vizsgáztató végzi a vizsgáztatást
Emellett amennyiben az előre lejelentett névlistán nem szereplő tesztet kap az MGSZ, azt a tesztet/vizsgát nem veszi figyelembe a Szövetség.
Budapest, 2010. április 8.

| Letölthetõ anyagok I. Kérdéscsoport: Igaz-Hamis kérdések (.PDF) » Megoldások Igaz-Hamis Kérdések (.PDF) » II. Kérdéscsoport: Egyszerû választásos kérdések (.PDF) » Megoldások Egyszerû Választásos kérdések (.PDF) » III. Kérdéscsoport: Ábrák (.PDF) » |
| Download I. Series of questions (.PDF) » II. Series of questions (.PDF) » III. Series of questions (.PDF) » |
| Downloads Fragen I. (.PDF) » Fragen II. (.PDF) » Fragen III. (.PDF) » |
<< vissza a főoldalra