Jó úton halad a PGA of Hungary európai akkreditációja. Interjú a Profi Magyar Golf Egyesület vezetõivel
2009.12.10
2009. december 9-én tartotta éves rendes közgyûlését a Profi Magyar Golf Egyesület. Ennek kapcsán beszélgettünk a szervezet két vezetõjével.
Bár nehéz éven van túl a Profi Magyar Golf Egyesület, mégis pozitív jövõkép körvonalazódik, hiszen, mint Tringer László, az egyesület elnöke elmondta, a PGA of Hungary oktatási programja jó úton halad a teljes akkreditáció felé. Az elnök beszámolt továbbá a PGA’s of Europe éves közgyûlésérõl is, míg Makszin Áron, az egyesület szakmai igazgatója az új PGA tanfolyam részleteirõl árult el fontos részleteket.
A PGA of Hungary legfontosabb feladatának a golfoktató képzést tartja, ennek megfelelõen elsõ számú célja megalakulása óta, hogy elnyerje a PGA’s of Europe akkreditációját, ami azonban hosszú folyamat. „A folyamat lényege, hogy a PGA’s of Europe látni akarja mûködés közben a rendszert minden csatlakozni kívánó országban, és ha mindent tökéletesen csinálunk, akkor is legalább 5 év, mire az akkreditációt megadják, de az izlandi PGA-nek például 10 évbe tellett. Mi természetesen mindent megteszünk, amit kérnek, de a folyamatot gyorsítani nem lehet.” – tudtuk meg Tringer Lászlótól.
A Profi Magyar Golf Egyesület elnöke nemrégiben Spanyolországban járt a PGA’s of Europe éves rendes közgyûlésén, ahol többek között ismét egyeztetett Tony Bennett-tel, az oktatási bizottság vezetõjével, és elmondása alapján a magyar akkreditáció jó úton halad. Tringer László kiemelte, hogy a magyar képzési rendszer jó pozícióban van, elsõsorban az általános elméleti oktatás része miatt, hiszen a PGA of Hungary tanfolyamát a Testnevelési Egyetem egyéves kurzusa elõzi meg.
A magyar és az európai profi szövetség együttmûködésérõl elmondta: „folyamatos kapcsolatban állunk az oktatási bizottsággal, rendszeresen küldünk anyagokat a képzésünkrõl, és a kért változtatásokat azonnal végrehajtjuk – a sok változtatást néha nehezményezik is a hallgatók, de ezek célja a minél magasabb színvonalú képzés biztosítása számukra. Az európai szövetség igyekszik segíteni minket mindenben, ám számunkra a legfontosabb az lenne, ha tudnának elõadókat küldeni Magyarországra, ezt egyelõre nem sikerült megoldani, így nekünk kell utazni a külföldi szemináriumokra.”
Tringer László beszámolt a PGA’s of Europe közgyûlésén történtekrõl is: „Minden évben Murciában rendezik, négynapos esemény, aminek elsõ három napján különbözõ szemináriumokat tartanak, magára a közgyûlésre a záró napon került sor. A fõ téma természetesen az oktatási képzések, amiben további változások várhatók. Szó volt a nemzeti és a profi szövetségek együttmûködésérõl is, amirõl általánosságban elmondható, hogy folyamatosan javul, ami a feladatkörök elválasztásában is megmutatkozik. Nagyon érdekes elõadások voltak az ifjúsági programok témájában, illetve ízelítõt kaptunk St. Andrews legrégebbi mozgókép archívumából is.”
PGA of Hungary elnöke az egyesület idei évi munkájáról megjegyezte: „csak olyan lépésben tudunk haladni, amit anyagi lehetõségeink lehetõvé tesznek, sajnos egy beígért szponzorunk kiesett, így idén csak az alapmûködést tudtuk biztosítani.”
Közben a múlt hét elején egy egész napos szemináriummal megkezdõdött a PGA of Hungary oktatóképzõ tanfolyamának 2009-10-es tanéve, amelyrõl Makszin Áron, a Profi Magyar Golf Egyesület szakmai igazgatója adott tájékoztatást. „Az elméleti képzés télen zajlik, márciusban pedig folytatódik a gyakorlati képzés, aminek keretében minden hallgatónek egy-egy klub head projánál kell megszereznie a szükséges ismereteket – ezek közül természetesen maga az oktatás a legfontosabb, ám olyan kétkezi dolgokat is el kell tudnia végeznie egy profi oktatónak, mint például a helyes fûnyírás vagy az ütõjavítás.”
„A legfontosabb feladatunk erre a tanévre az volt, hogy az újaknak összeállítsuk a tantervet, amihez persze felhasználtuk a régebbi órarendeket, de új tárgyakkal is bõvült a tanfolyam” – mondta el Makszin Áron. Az elméleti oktatás nálunk kicsit más, mint egy normális fõiskolán, hiszen nincs minden félév végén vizsga, minden tárgyból annak befejezésekor kell számot adni tudásukról a hallgatóknak. A legfontosabb tantárgyakból – golfoktatásból, golftechnikából, pedagógiából és golfszabályokból – egyszerre, a harmadév végén kell levizsgázni.”
Az elméleti vizsga mellett természetesen a gyakorlati tudásról is számot kell adniuk a hallgatóknak: „A gyakorlati vizsgára is a harmadik év végén kerül sor, ezen egy kezdõt kell oktatnia a hallgatónak egy zsûri elõtt, ami több fontos elemet is figyel, elsõsorban természetesen a szakmai részt, de nagy hangsúlyt kap az oktató viselkedése és kommunikációja is. Emellett az oktató játéktudásával szemben is vannak követelmények, a hallgatóknak minden évben le kell adniuk bizonyos számú scorekártyát megfelelõ eredményekkel a tanfolyam folytatásához – fontosnak tartjuk, hogy az oktatónak meg kell tudnia mutatni, amirõl beszél, ez a tekintélyét is növeli.”
Makszin Árontól azt is megtudtuk, hogy a most indult tanévben négyen kezdték el az elsõ évfolyamot, van további két másodéves, hat végzõs, illetve vannak halasztani kényszerû hallgatóik is, akik a következõ tanévben folytathatják a kurzust. Ha minden jól halad tehát, három év múlva újabb legalább 10 oktatóval bõvül a profi golfedzõk tábora.
PGAH oktatói névsor 2010 (.PDF)
PGAH oktatási program 2009 (.PDF)
További cikkeink:
Egy üdítő verseny Birdland-ben Országos Junior Felmérő 2010. Hendikep módosítás 9 lyukon, Klubhendikep Golf a Gyermekekért
<< vissza az előző oldalra
|