Év Golfozói 2009
2010.02.22
Idén 20. alkalommal kerülnek átadásra a Magyar Golf Szövetség által alapított Év Golfozója díjak, amelyeket minden szezon végén az előre lefektetett kritériumrendszer alapján nyernek el az egész év során legjobb teljesítményt nyújtó férfi, női, junior, valamint szenior férfi és női játékosok illetve a legeredményesebb klub.
Az Év Golfozója díj kritériumrendszere legnagyobb súllyal a Nyílt Magyar Bajnokságon, valamint az előre bejelentett rangos külföldi egyéni versenyeken elért helyezéseket veszi figyelembe, de ugyancsak nagyon fontos a többi szövetségi versenyen való szereplés és az év végi ranglistás helyezés is. Ezek összessége alapján kerültek meghatározásra az idén is az Év Golfozója díjak győztesei.
Férfi kategóriában két év szünet után szerezte meg immár negyedik alkalommal az Év Golfozója díjat ifj. Tóth János, aki korábban kétszer a juniorok között is a legjobbnak bizonyult. Tavaly ő győzött a Nyílt Bajnokságon, és a ranglistán is első helyen végzett, valamint a Magyar Bajnokságon is csupán egyetlen hellyel szorult le a dobogó legfelső fokáról.
„Összességében hatodik Év Golfozója címem ez már, mindegyik nagyon fontos volt, de ez különösen kedves számomra, jó visszagondolni a tavalyi évre. Nagyon örültem annak, hogy újra sikerült megnyernem a Nyílt Bajnokságot és a Magyar Bajnokságon is nagyon jól szerepeltem. Ezek a sikerélmények arra inspirálnak, hogy minél többet gyakoroljak és versenyezzek. 2010-re nincs különösebb célkitűzésem, az a lényeg számomra, hogy élvezzem a játékot, és a lehető legjobban szerepeljek a nagy versenyeken.”
Ami egy évvel korábban még nem sikerült, 2009-ben összejött Szurovszky Zsófiának, aki első ízben nyerte el az Év Női Golfozója elismerést. Tavaly - 15 évesen - uralta a hazai női mezőnyt, pályafutása során először Magyar Bajnokságot nyert, legjobb magyarként második lett a Nyílt Bajnokságon és a ranglistán is az első helyen zárt.
„Nagyon jó évem volt tavaly, amiből kiemelkedett a Magyar Bajnokság megnyerése. Nagyon örülök a díjnak, de sajnos nem tudom személyesen átvenni, mert épp külföldi edzőtáborban leszek. Idén a hazai versenyeken már mindenhol az első hely a cél, és szeretnék a tervezett külföldi versenyeimen, mint a Cseh és Szlovák Nyílt Bajnokság, is jól játszani. A Young Masters-re külön készülünk a válogatottal, sokat fogunk gyakorolni Balatonudvariban, nagyon jó érzés, hogy egy ilyen nagy versenyen itthon játszhatunk.”
A juniorok között a tavalyi évhez hasonlóan ismét Kővári Dániel nyerte el az Év Golfozója díjat. Ez nem is csoda, hisz a fiatal játékos a Magyar Bajnokságon aratott győzelme mellett junior magyar és nyílt bajnok lett, megnyerte a Magyar Kupát, a Junior Tourt, ráadásul olyan nagy nemzetközi versenyeken, mint a European Young Masters és a Harder German Masters is a legjobb tíz között végzett.
„A tavalyi év nagyszerű volt, hiszen idehaza szinte minden bajnoki címet sikerült begyűjtenem, ráadásul a Young Masters-en elért 7. helyezésemmel első magyarként sikerült az európai elitbe kerülnöm. Az Év Junior Játékosának lenni nagy megtiszteltetés, ez a cím arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak, és sikerrel tudjak szerepelni az elkövetkező években is. Köszönet mindenkinek, aki segített ennek elérésében. Hegedűs Gábornak, aki rendbe tette a swingemet, és a pályáknak, ahol gyakorolhattam: a Birdland Golf Club, a St. Lőrinc Golf Club, az Old Lake Golf Club és nem utolsósorban a Royal Balaton Golf & Yacht Club vezetőinek a lehetőségért.”
Az 50 év felettiek között első idényét tavaly töltő Kovács Titusz lett az Év Senior Golfozója 2009-ben, aki ranglistaelsőként zárta a szezont, harmadik lett a Magyar Kupán és a Senior Magyar Bajnokságon, a Senior Nyílt Bajnokságon pedig a hatodik helyen végzett.
„Nagyon boldog vagyok, hogy megkaptam a díjat, ez egy fontos visszajelzés, ha eredmény és munka van mögötte. Azt gondolom, hogy megérdemeltem, megdolgoztam érte, de nem szeretek visszatekinteni, mindig előre nézek.”
Az Év Senior Női Játékosa díjat immár negyedik alkalommal Dr. Madaras Katalin nyerte el. Eredményei közül kiemelkedik a ranglista elsőség, illetve a Horvát Nyílt Bajnokságon elért második helye. A Senior Magyar Bajnokságon a negyedik, míg a Senior Nyílt Bajnokságon az ötödik helyet szerezte meg.
„A mostani díj ugyanolyan örömmel tölt el, mint amikor először kaptam meg, ezt nem lehet megunni. Amire a legszívesebben emlékszem vissza, az a Herend Kupa volt Balatonudvariban, illetve a Horvát Bajnokság, ahol egy ütésen múlt a siker. Amit itthon lehet, már mindent elértem, így nyugodtan, csak a jó játékra koncentrálva indulhatok neki az évnek. Idén úgy állítom össze a naptáramat, hogy minél több stroke play-t játsszam, de a tatai match play versenyen is feltétlenül ott leszek, és az is nagyon fontos, hogy jó társaságban golfozzak.”
Az Év Golfklubja negyedik évben egymás után a Pólus Palace Golf Club lett, amelynek versenyzői uralták a ranglistákat. A kiírás szerint az Év Golfklubja díjat az a klub kaphatja meg, melynek játékosai a legtöbb pontot gyűjtötték az országos ranglistán. Pólus Péter, a klub elnöke elmondta: „Nagyon örülünk az újabb díjnak - azt gondolom, hogy a Pólus Palace a legkomplettebb klub, ennek köszönhető a siker. A junior és a felnőtt játékosokat is versenyzésre ösztönözzük, és próbálunk még télen is golfozási lehetőséget biztosítani számukra a szimulátoron. Bár a válságot nagyon megsínylettük, mindent megteszünk, hogy a jelenlegi feltételrendszert biztosítsuk, és 2010-ben újra nyerjünk.”
A díjakat a február 27-én a Magyar Tudományos Akadémia Budai Várban található Dísztermében megrendezésre kerülő Golf Bálon fogja átadni Sugár András a Magyar Golf Szövetség elnöke.
A győzteseknek gratulálunk!
További cikkeink:
Egy üdítő verseny Birdland-ben Országos Junior Felmérő 2010. Hendikep módosítás 9 lyukon, Klubhendikep Golf a Gyermekekért
<< vissza az előző oldalra
|