HÍREK, AKTUALITÁSOK
| Az első forduló legjobb fiú és lány játékosa is növelni tudta előnyét az európa bajnokság második napján
2010.07.24 Az első forduló legjobb fiú és lány játékosa is növelni tudta előnyét a második fordulóban a Balatonudvariban zajló European Young Masters-en. Magyar szempontból is jobb eredményeket hozott a pénteki nap, hisz hárman is javítottak, a legjobban pedig Szurovszky Zsófia teljesített, aki 80-at ütött. A továbbra is nagy meleg, valamint a feltámadó szél sem zavarta a két éllovast, Kristoffer Venturát és Isabella Deilertet, akik – bár nem játszottak olyan tökéletesen, mint az első fordulóban – péntek tovább tudták növelni előnyüket legközelebbi üldözőik előtt. A fiúk közt a legjobb eredményt az angol Max Orrin és a svájci Philippe Schweizer érte el 69-cel, amivel mindketten sokat léptek előre. Orrin a harmadik a norvég Christian Johannesennel holtversenyben négy ütés hátrányban, míg a második helyre a finn Albert Eckhardt játszotta be magát pénteken 70-nel.
Az első nap legjobbja, Kristoffer Ventura pénteken is fantasztikus rajtot vett, az első három lyuknál egy birdie-t és egy eagle-t is ütött, később ugyan voltak hibái, a tízesen labdát is vesztett, de a birdie-ket is szépen szállította. Összességében ismét par alá jutott, amire közvetlen riválisai nem voltak képesek, így előnye már három ütés. A +3,4 hcp-s olasz Domenico Geminiani elszállt pénteken, nagyon pontatlanul ütött, aminek számtalan bogey lett az eredménye és tőle szokatlan módon 80 fölé került. A lányok versenye hasonlóan alakult, Isabella Deilert, az első nap legjobbja, pénteken ugyan sokkal kevésbé játszott megbízhatóan, de megküzdött a 73-as eredményért, amivel tovább növelte előnyét. Deilert ismét négy birdie-t ütött, de volt neki egy duplája illetve három bogey-ja is. Ezzel együtt csupán Antonia Scherer játszott nála jobbat, aki ezzel fel is zárkózott a harmadik helyre öt ütéssel a svéd lány mögé. A második továbbra is a francia Manon Molle, aki az utolsó két szakaszon ütött két bogey-t – a 17-esen elhibázta a greent és nem tudott menteni, míg a 18-ason hármat puttolt. Ezzel hátránya négy ütésre nőtt, ami azonban a szombati, várhatóan erősen szeles időben még behozhatónak tűnik.
További cikkeink: Országos Junior Felmérő 2010. << vissza az előző oldalra |
<< vissza a főoldalra














