HÍREK, AKTUALITÁSOK
| Északi győztesek a Young Masters-en
2010.07.25 A fiúknál finn, a lányoknál svéd győzelem született a szombaton véget ért European Young Masters-en Balatonudvariban, míg a magyar fiatalok a mezőny hátsó felében zártak a lányoknál és a fiúknál is. Pozitívum azonban, hogy a szervezés és a Royal Balaton Golf Club pályája azonban óriási elismerést mind a csapatok, mind az Európai Golf Szövetség (EGA) vezetőinek körében.
Rettenetesen nehéz körülmények vártak szombaton a Young Masters utolsó fordulójában a játékosokra a balatonudvari Royal Balaton Golf & Yacht Clubban, ugyanis egész nap, különösen délután viharos erejű északi szél fújt, ami lehetetlenné tette a jó eredmények elérését. Ennek ellenére vagy talán éppen ezért nagyon izgalmasan alakult a záró nap mindkét nem versenyében. A fiúknál az első két napon vezető norvég Kristoffer Ventura sokáig biztosan tartotta előnyét, de a finn üldözője, Albert Eckhardt a hátsó kilenc elején birdie-kkel ledolgozta hátrányát és a 14. lyuk után átvette a vezetést. A hatalmas szélben az egyik legnehezebb szakasznak bizonyuló 15-ösön azonban Eckhardt labdája chipje után legurult a szakadékba, így Ventura egy bogey-val is egalizált. A döntő hibát a norvég fiú a 17-esen követte el, ahol kezdő ütése balra szállt és pontatlan chip után duplát ütött. Eckhardt ugyan az utolsó lyuknál szintén hibázott, de Ventura két és fél méteres par puttja nem volt sikeres, így egy ütéssel a finn srác nyerte a fiúk versenyét. A második Ventura és a harmadik – ugyancsak finn – Juhana Kukkonen azzal vigasztalódhat, hogy bekerültek az európai Junior Ryder Kupa csapatba. Isabella Deilert és Manon Molle hasonlóan izgalmas csatában döntöte el a lányok versenyét egymás között. Itt is a két napon át éllovas Deilert kezdett jobban, de francia ellenfele a hátsó kilencen néhány jó szakasszal, valamint a svéd 15-ösön ütött tripla bogey-ját kihasználva átvette a vezetést. Deilert azonban rögtön a következő lyuknál birdie-vel javított, miközben Molle bogey-zta a lyukat, így ismét változott a helyzet az élen. Az utolsó lyukra megmaradt Deilert minimális előnye, és mivel itt Molle elhibázta a greent, ahonnan nem tudott menteni, végül két ütés különbséggel győzött, a harmadik pedig a német Antonia Scherer lett. A díjátadó ünnepségen minden csapat részt vett, ráadásul az Európai Golf Szövetség is magas szinten képviseltette magát, hisz a jelenlegi elnök, a spanyol Gonzaga Escauriaza, illetve a korábbi elnök, Marion Thannhäuser is ott volt Balatonudvariban, akárcsak a Junior Ryder Kupa kapitány Gary Stangl. A Royal Balaton Golf Club pályáját és a magyar szervezők munkáját dicsérő és elismerő szavakkal illették az európai szervezet vezetői, a díjazott játékosok illetve a csapatvezetők is, és mint mondták, nagyon várják, hogy visszatérjenek a következő magyarországi Young Masters-re.
További cikkeink: Országos Junior Felmérő 2010. << vissza az előző oldalra |
<< vissza a főoldalra














